A váll sérülése a küzdősportok gyakorlói körében jól ismert jelenség, azonban a mindennapi életünk során is gyakorta találkozhatunk e felettébb kellemetlen sérüléssel. A vállízület (anatómiai felépítéséből adódóan) csekély erőbehatásra is képes kificamodni. Általában akkor fordul elő, amikor nyújtott karral esik el az ember. Durva erőbehatásra a vállízület feje leggyakrabban a vápa elé ugrik.
Tünetek
• Fájdalom a vállban
• Duzzadt, rugalmasan rögzített ízület
• Mozgáskorlátozottság
• Kézzsibbadás
Tilos a ficamot laikusként helyre tenni, mert evvel sokkal nagyobb bajt is okozhatunk a betegnek. A legjobb, amit tehetünk az, hogy a sérültet nyugalomba helyezzük, hűtjük és azonnal szakorvoshoz szállítjuk.
A ficam ellátását feltétlenül szakembernek kell végeznie, hiszen röntgenfelvétel is szükséges ahhoz, hogy pontosan meg lehessen állapítani a ficam irányát. Úgynevezett Desault- kötést szoktak a ficam helyretétele után a betegre applikálni, melynek legalább három héten keresztül kell fent maradnia.
A rehabilitáció a vállízület finom mozgatásával gyorsítható meg, melyet mindenképp bízzuk szakképzett gyógytornászra. Evvel elősegíthető a rögzítés során kialakult izomgyengeség és mozgásbeszűkülés megszüntetése.
Minél régebb óta áll fent a mozgásbeszűkülés, annál tovább tart annak a megszűntetése. Ha kíméljük vállunkat, attól még nem fog meggyógyulni! Mindenképp javasolt egyénre szabott gyógytorna gyakorlatokat alkalmazni a gyógyulás érdekében! Az inaktivitás ártalmas a rehabilitáció szempontjából, nyerje vissza ízületei rugalmasságát gyógytornászaink segítségével!
További információk a vállficam gyógytornájáról!